Egy újabb Csehov novella! Ne haragudjatok, de nem bírom ki, hogy ne írjak megint egyről!:)

A történet röviden: Egy lány, Olenyka beleszeret egy színházigazgatóba, össze is házasodnak. A férjnek el kellett utaznia Moszkvába egy kis időre, de már soha nem tért vissza, ugyanis meghalt az üzleti úton. Olenyka nagyon szerette, 3 hónapig gyászolta, majd egy napon a templomból egy fatelep vezetője hazakísérte, akibe rövid időn belül beleszeretett. 6 évig éltek boldog házasságban, amikor a férfi megfázott. A betegségéből nem tudott kigyógyulni, meghalt. A temetés után Olenyka még 6 hónapig gyászolta. Egyedül egy állatorvossal tartotta még folyamatosan a kapcsolatot. Vele is viszonyt kezdett, de sajnos az orvost áthelyezték egy távoli helyre, így ismét magára maradt. Teljesen egyedül, magányosan érte utol az öregedés, egy megkeseredett ember vált belőle. Egy újabb unalmasan induló napon egy őszes hajú férfi jelent meg nála: az állatorvos, aki éppen lakást keresett a családjának. Olenyka boldogan felajánlotta neki, hogy lakjanak csak az ő házában, ő meg kiköltözik az udvari lakásba. Így is tettek, így Olenyka végre nem volt egyedül. Az állatorvosnak volt egy tízéves fia, akit a szülei kissé elhanyagoltak. Olenyka vette a szárnyai alá, az előtörő anyai ösztönnek engedelmeskedve. Végre ismét boldog volt.

A novella első olvasásra egy szürke kisegérről szól, aki nem képes kitörni más emberek árnyékából. De nem erről van szó. Olenyka mindig ragaszkodik valakihez, olyan, mintha nem a saját életét akarná élni, hanem a másét. Semmiről nincs saját véleménye, mindig csak a szerettei gondolatait ismételgeti. Ő olyan ember, akinek mindig függnie kell valakitől, mindig kell valakihez tartoznia, mert különben nem képes megállni a saját lábán. A mű ugyan egy kicsit eltúlozza ezt a helyzetet, de ha mélyebben belegondolunk, az emberek többsége ilyen. Ha az ember foggal, körömmel harcol a saját személyiségének a megtartásáért, akkor sem tudja azt élete végéig teljes mértékben megőrizni. Az emberek egy kissé átveszik a testvérük, a barátjuk stílusát, gondolkodásmódját, szavait. Valaki jobban, valaki kevésbé, de ez mindenkinél megfigyelhető. És ez nem rossz dolog! Az emberek változnak, de van egy részük, ami mindig ugyanolyan marad. Ez a változás teszi az emberi fajt olyan sokrétűvé és változatossá. Olenykánál is megvolt az állandó alap személyiség, amit egy szóval tudunk jellemezni: aranyos!