Számomra elég nehezen emészthető ez a vers. Minden versszakot kétszer el kellett olvasnom, hogy megértsem az egészet. Ahogy egyre jobban kitárult előttem a vers világa, egyre jobban ellepett egy nyomasztó érzés. Ez a hajó sok mindenen keresztül ment, és olyan, mintha nem tudna meghalni. Sőt, mintha még mindig gyerek lenne. Rimbaud annyira gyermekien írja le az egészet, érezhető, hogy a hajó még nem tapasztalt meg sok mindent, mert még él benne a gyermeki tudatlanság. Ez miatt élvezhetett mindent, amivel szembe került, még a vihart is, a villámokat, az örvényt, amitől a felnőttek félnének. Ezért kissé tragikus, amikor elsüllyed, mert még nem élt eleget. A gyermeki jóság, az ártatlanság is megvan benne, ugyanis nem a saját sorsán siránkozik, hanem azt mondja: "Sajnálom Európa kivénhedt földjeit." De mégis rádöbben, hogy így már nem kéne élnie, de nem tud meghalni. Egyszerűen csak vágyakozik a számára édes halál után, ami nem jön, még nem szenvedett eleget. Pedig mit ér egy hajó a tengerfenéken? Ő nem erre hivatott, kell, hogy legyen valami célja az életének. Aztán pedig rátörnek az emlékek... Szerintem mindannyian vissza szeretnénk menni a gyermekkorunkba, hiszen az egész csak a játékból állt. Nem szenvedtünk, nem voltak elvárások, amiket teljesíteni kell, sokkal nyugodtabb, gondtalanabb életünk volt. De sajnos elmúlt, és nem jön vissza többé soha már...