Sirvers

Itt nyugszom. Végre megnyugodtam
a hosszú szenvedés után.
Keserű lelkemet kiadtam
s mint dőlt fatörzs, fekszem sután.
Keserű lelkemet kiadtam,
mint fájó gennyet a beteg:
magamtól is védve maradtam:
akarva sem szenvedhetek.

Nincs jobb világ a másvilágnál,
a másvilágon nincs világ,
s nincs jobb világ a nincs-világnál,
mert féreg nélkül nincs virág.
Nincs jobb világ a nincs-világnál,
hol féreg van csak, nincs virág,
hol féreg nem kár, hogyha rágcsál.
hol féreg nem fáj, hogyha rág.

Itt nyugszom. Végre megnyugodtam.
Elszállt az álom és a láz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
és nem emel, és nem aláz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
koporsó kerít, néma ház.
Keserű lelkemet kiadtam
és nem boszant a léha gyász.

Nincs jobb világ a másvilágnál,
mely halkan létlen létre bont,
mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
s hol semmi érzés, semmi gond.
Mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
és jobb a száraz, puszta csont
ez ideges, husos világnál,
mely oly keserves és bolond.

Számomra eléggé siralmas ez a vers. Valamiért nagyon nincs kibékülve a földi léttel. Valószínűleg egy pocsék nap után írta, több csalódással a háta mögött. Szerintem mi is érzünk néha ilyen világfájdalmat (némelyek kicsit többször), amikor egyszerűen csak haza akarunk menni, lefeküdni és aludni, aludni, aludni és fel sem ébredni többé. Ez pedig soha nem sikerül. Abban igaza van, hogy könnyebb az öntudatlanságba, az érdektelenségbe süllyedni és nem törődni a világgal. Az egyáltalán nem fájdalmas, nem kell szenvedni, minden és mindenki békén hagy. De akkor mi lesz azokkal az emberekkel, akik soha sem ártottak nekünk? Itt hagyjuk őket magukra, hogy nekik is még nehezebb legyen élni? Vagy inkább maradunk és megpróbálunk boldogulni ebben a kegyetlen világban? Azt hiszem hogy a helyes választ Madách már megadta: " A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja a küzdés maga." vagy egy másikban: "Mondottam ember: Küzdj és bízva bízzál!" Szóval sohasem szabad feladni és úgy elcsüggedni, mint Babits!