Az eltévedt lovas
Vak ügetését hallani
Eltévedt, hajdani lovasnak,
Volt erdők és ó-nádasok
Láncolt lelkei riadoznak.
Hol foltokban imitt-amott
Ős sűrűből bozót rekedt meg,
Most hirtelen téli mesék
Rémei kielevenednek.
Itt van a sűrű, a bozót,
Itt van a régi, tompa nóta,
Mely a süket ködben lapult
Vitéz, bús nagyapáink óta.
Kisértetes nálunk az Ősz
S fogyatkozott számú az ember:
S a domb-keritéses síkon
Köd-gubában jár a November.
Erdővel, náddal pőre sík
Benőtteti hirtelen, újra
Novemberes, ködös magát
Mult századok ködébe bújva.
Csupa vérzés, csupa titok,
Csupa nyomások, csupa ősök,
Csupa erdők és nádasok,
Csupa hajdani eszelősök.
Hajdani, eltévedt utas
Vág neki új hináru útnak,
De nincsen fény, nincs lámpa-láng
És hírük sincsen a faluknak.
Alusznak némán a faluk,
Multat álmodván dideregve
S a köd-bozótból kirohan
Ordas, bölény s nagymérgü medve.
Vak ügetését hallani
Hajdani, eltévedt lovasnak,
Volt erdők és ó-nádasok
Láncolt lelkei riadoznak.
Ez a vers egy kicsit emlékeztet Az ember tragédiájára. A 14. színben, az eszkimók földjén is hasonlót olvashatunk. Ádám egyedüli embernek érzi magát, hiába találkozik az utódaival, akik a kopár, jeges földön élnek. Ez a lovas is egyedül van, csak az erdő elevenedik meg körülötte. Szerintem ő sem feltétlenül egy élő ember, lehet, hogy régmúlt idők óta bolyong a világban, nem tud meghalni, mert nem talál egy falut sem, ahol emberek élnek. Helyette csak az erdő mesél a távoli múltról, amikor még voltak boldog emberek. Az ősz is egy elmúlt, szép világot szimbolizál, de itt csak a tél közeledtét érezzük, azt már nem, hogy valaha ki is fog tavaszodni. Az emberiség végleg elbukott, ahogy annak idején az ember az uralma alá hajtotta a természetet, a növényeket és az állatokat, most (valószínűleg saját hibájából) fordul a kocka. Az emberiség rossz úton járt, ezért következhet be a pusztulása. Mégis egy kicsit olyan, mintha a természet is gyászolná az irányítóját. A lovas nem áll meg soha, mindig keresi az embereket, de egy fény nélküli úton nem biztos, hogy sikerül elérnie célját.
