Csehov nagyon jól tud "játszani" az érzelmekkel. Miután újra elolvastam a novellát, még mélyebben kezdtem róla gondolkodni. Jona fájdalmát nem lehet leírni, de ezáltal egy kicsit mégis átérezhetjük, ha azoknak az embereknek nem is sikerült, akik személyesen találkoztak vele. Nem tudom, hogy ez valóban megtörtént-e, de abban biztos vagyok, hogy sokan járnak hasonló cipőben. ha nem is a mi közvetlen családi körünkben történik ilyen, hanem távolabb, az is mélyen megrendít minket. Legalábbis így kéne lennie. Régebben sok hasonló eset történt, ezért is nem vették az emberek komolyan. Ha egy családban született 6-8 gyerek, abból sok esetben csak 2-3 élte meg a felnőttkort. Ezért az emberek nem foglalkoztak vele, de a gyermek szülei attól még szenvedtek miatta. Igaz, hogy magukba fojtották, de legalább egyvalakivel beszélniük kellett a történtekről. Jona is ezt szerette volna, de sajnos az emberek többsége túlságosan kegyetlen. Sajnos ilyen világban élünk, ahol mindenki eltiporja a másikat, és már nem számít az, amit az egyén érez. Csak saját magukkal törődnek, de azt viszont elvárják, hogy a többiek foglalkozzanak, velük. Ez egy ördögi kör, amiből nagyon nehéz kilépni, az embereknek viszont szükségük lenne rá. Sokan mondják, hogy nincs szükségük "szánalomra", de igenis van! Kell, hogy az emberek foglalkozzanak egymással!