Hogy őszinte legyek, ezek a modernkori drámák nem igazán jönnek be nekem... Számomra túlságosan elvontak, de lehet, hogy csak én vagyok túl földhözragadt... ki tudja! A szereplők nekem túlságosan távoliak maradtak, nem kerültek közel a szívemhez, egyedül talán Gina az, akinek a helyzetébe bele tudnám képzelni magam. Voltak kétes kapcsolatai, de még ő az, aki a legreálisabban látja a dolgokat. Vagyis pontosabban úgy, ahogy mi is szoktuk látni. Mert a mi világunkban is vannak dolgok, amikkel nem foglalkozunk, vagy amelyeket szánt szándékkal elhallgatunk azért, mert úgy érezzük, hogy attól a másiknak jobb lesz. Ő is ilyen személyiség lehet. A legjobban mégis Relling doktor látja a valóságot, ő él a legkevesebb hazugsággal. De néha a tudatlanság is áldásos tud lenni, mint ahogy mi is sokszor tapasztalhatjuk. Érdekes, hogy számomra Hedvig nem szimpatikus szereplő, pedig őt tüntetik fel a legjobb színben. Nekem kifejezetten ellenszenves is néha, valószínűleg azért, mert noha 14 éves, úgy viselkedik, mint egy hatéves. Engem ez valamiért nagyon taszít! Nem élhet élete végéig a gyermeki tudatlanság áldásos árnyékában. Miután az apja azt mondta, hogy nem szereti, akkor sem múlt el ez a túlzott tisztasága. Nem létezik, hogy valaki ilyen jó legyen, ez fizikai képtelenség! Ezért irritál annyira ez a mű, mert számomra irreális, nem valódi. Pedig az emberek külön-külön létezhetnének, csak az lehetetlen, hogy együtt éljenek.