A rút varangyot véresen megöltük.

Ó iszonyú volt.
Vad háború volt.
A délután pokoli-sárga.
Nyakig a vérbe és a sárba
dolgoztunk, mint a hentesek,
s a kövér béka elesett.
Egész smaragd volt. Rubin a szeme,
gyémántot izzadt, mérgekkel tele.
A lába türkisz, a hasa zafir,
a bőre selymek fonadéka,
s regés kincsével elterült
a gazdag, undok anya-béka.
Botokkal nyomtuk le a földre,
az egyik vágta, másik ölte,
kivontuk a temető-partra,
ezer porontya megsiratta,
s az alkonyon, a pállott alkonyon
véres szemével visszanézett.
Kegyetlenül, meredten álltunk,
akár a győztes hadvezérek.

Most itt vagyunk. A tiszta kisszobában.
Szép harc után. A szájunk mosolyog.
Maró fogunk az undort elharapja,
s gőggel emeljük a fejünk magasra,
mi hóhérok, mi törpe gyilkosok.

A szegény kisgyermek panaszai című kötetből elolvastam pár verset, de úgy általában egyik sem nyerte el a tetszésemet. Szerintem kifejezetten rosszul látja gyermeki nézőpontból a világot. A gyerek semmin nem úgy gondolkodik el, mint a felnőtt. Őket ezek a témák egyáltalán nem érdeklik, és nem olyan tragikusan látják a viágot. A gyerekek a felnőttek számára szörnyű dolgokat is sokkal enyhébben látják. A kötetből egyedül ez a vers (persze az általam olvasottak közül) hasonlít a gyermeki nézőponthoz, de ez sem teljesen. Egy kisgyerek nem mond olyasmit, hogy "mi hóhérok, mi törpe gyilkosok". Azt hiszem, hogy nem értem teljesen Kosztolányi szándékát. Ő mindezt úgy akarta leírni, mintha ő maga lenne a gyermek, vagy úgy, hogy egy felnőtt próbál egy gyermek fejével gondolkodni közben értékelve a gyermeki érzéseket? Mert én úgy látom, mintha a második próbálna érvényesülni a verseiben, de az sem kristálytisztán. Úgyhogy szerintem nem úgy sikerült megírnia, ahogy szerette volna, nekem ilyen formában nem tetszik.